2015. június 15., hétfő

ULTRABALATON

Hihetetlen, hogy egy hét leforgása alatt körbefutottuk a Balatont, elköltöztünk és lenyomtuk a Kékesfutást. Ez már az igénybevétel szerinti csökkenő sorrend és szívem szerint a költözést az Ultrabalatonnal holtversenyre hoztam volna ki, annyira kimerítő volt, de mivel a futás a hobbim, nem a lakásfelújítás, ezért úgy döntöttem, inkább arról írok.

Az UB... az ország legellentmondásosabb futóversenye, az idei évben ez volt az egyetlen esemény, amire igazán készültem. Azt hiszem ezt nevezik célversenynek a profik, de a közöttük épphogycsak megtűrt öregedő háziasszony kategóriában nem használunk ilyen fellengzős kifejezéseket. Én csak "eddigi életem legnagyobb élményének" szoktam hívni... vagy annyit mondok, hogy "számomra az év többi része egyszerűen csak levezetés lesz".

Mivel nem tudtam, mire leszek képes (nem titok, két fős csapatban indultunk, nekem nyolcvan kilométer volt a táv) ezért nem futottam hullára magam az elején és még maradt bennem a célban, vagy nem maradt... ezt már nem tudjuk meg. Az éjszakai szakasz volt a legkülönösebb, sokszor teljesen magányosan, fülsiketítő békabrekegéssel kísérve, tettem meg hosszú kilométereket és egyáltalán nem hiányzott a többi futó lármázása. Illusztrációként tekintsétek meg Gé hosszú záridővel készített felvételét, amin az új fejlámpámban láthattok... nem tudom minek fárasztottam magam az integetéssel.



Először a gyomrom adta fel a szolgálatot, utána a bal lábamon az Achilles és néhány olyan testrészem, amiket ott neveztem el, mert addig nem is tudtam róluk. Arra tisztán emlékszem, hogy a kis hájpárnák deréktájon hogyan rezonáltak be minden lépésnél iszonyú fájdalmat okozva. Legvégül elvesztettem az egész számok összeadásának képességét.

 A célban természetesen minden meggyógyult és a szám háromszor körbeérte a fejemet és azóta is úgy maradt...

2015. február 8., vasárnap

A szürke hétköznapokra...

Veera Twenty-ten kardigánjára kaptam életemben eddig a legnagyobb dícséretet. Az egyik munkatársam ránézett és ezt mondta: néha igazán felvehetnél valami olyat is, amit te kötöttél. 



Szerintem is ez a legjobb darab, ami valaha lejött a kötőtűimről: még az asszimmetrikus gomboláspánttal is praktikus és a kámzsanyak is szuper lett. A zsebecskéjébe pedig épp bele tudom tenni a kezecskémet (bocs, insider joke, de nem tudtam megállni). 





Remélem nem kiabálom el, de hamarosan újabb kötött kardigán érkezik... és nem a boltból.

2015. január 6., kedd

Hahó 2015

Ez a karácsony nem sikerült valami fergetegesre, elmaradt a hagyományos kötős éjszakázás, ezért idén senki sem kapott a hordhatatlan ajándékaimból és még a betegség is ledöntött vagy három hétre.
A legeslegjobb két napomat Izával és Nikivel társasjátékozással és rajzfilmnézéssel töltöttem, komolyan elgondolkoztam, hogy átképzem magam óvodai kisegítőnek... felüdülés lenne a jelenlegi munkahelyem után.

Ebből is látszik, hogy rám fért már egy kis pihenés, ezért mindentől és mindenkitől távol átkötöttem magam az új évbe...

Egy nyári top készült el ( ezt -5 fokban mutatom be) illetve sok-sok toldozás- foldozás után megszületett az első kötött kardigánom. Kicsit rozoga lett, vannak rajta extra lyukak, de az enyém... Nagyon büszke vagyok a duplán kötött gomboláspántra. A dupla kötést most tanultam és bár az eredeti mintában nem volt benne, enélkül nem is tudom hogy lehetett volna használható kardigánom.




Három hete nem futottam, így most elég szánalmas lenne, ha előjönnék a 2015-ös versenynaptárammal, úgyhogy erről majd talán legközelebb... annyi biztos, hogy ki szeretnék lépni a komfortzónámból, ezért kihagyok majd néhány népszerű versenyt és bevállalok néhány elérhetetlen távot. 

Rendszeres olvasók